2. I'm going crazy

Sziasztok!
Ez a rész egy kicsit hosszabbra sikerült, de remélem, nem bánjátok... :D
Köszönjük a kommenteket, ezután is várjuk őket.
Jó olvasást!

sanyii.

Louis

Gyorsan lezuhanyoztam, majd magamra húztam a pizsamámat. Találomra megragadtam néhány filmet a polcról, és a konyhába mentem betenni a popcornt a mikróba.

Ahányszor Harry közli, hogy beszélgetni szeretne, legszívesebben elrohannék jó messzire. Képtelen vagyok neki elmondani  az igazat, ám elképzelhetetlennek tartom, hogy hazudjak neki, hisz ő a legjobb barátom. A féligazságok és a hallgatás viszont közénk áll. Nem folytathatom így tovább.

Idegesen sóhajtottam, és próbáltam elterelni gondolataimat. Mikor a sípolás jelezte, hogy kész a pattogatott kukorica, kivettem, majd egy tálba öntöttem, és azt megragadva mentem Harry szobájába.

Ő már az ágyán ülve várt rám, és mikor beléptem az ajtón, szélesen elmosolyodott. Bevackoltam magam mellé, miután a tálat a kezébe nyomtam.

- Ezeket találtam - mutattam fel neki a kezemben tartott filmeket.

Az egyik valami akció volt, a másik pedig egy idióta romantikus vígjátéknak tűnt.

- Nekem mindegy, bár nincs túl öldöklős hangulatom…

- Nekem megfelel - nyomtam kezébe a megfelelő tokot, és elvettem tőle a kukoricát. Ezzel, és széles mosolyommal jelezve, hogy én ugyan fel nem állok.

Fejét rázva, de nevetve kászálódott ki az ágyból, betette a filmet, leoltotta a villanyt, majd visszaült mellém. Túl szorosan mellém.

A combja az enyémhez simult, én pedig tanulhattam meg újra lélegezni. Gyerünk Louis… Nem olyan nehéz ez. Csak beszív, és kifúj...

Megpróbáltam észrevehetetlenül távolabb csusszanni tőle, de mikor kérdő tekintettel rám nézett, rájöttem, hogy ez nem sikerült. Fejrázásomra vállrántással felelt.

Igyekeztem a filmre koncentrálni, és elfelejteni, hogy mennyire vágyok arra, hogy megérintsem. El kell felejtenem.

Mikor vége lett a filmnek, és úgy nézett rám, már sejtettem, hogy menekülnöm kéne. A szobában sötét volt, a csendet pedig csak a film stáblistája alatt szóló zene törte meg.

- Tudod, nem az zavar, hogy valamit nem mondasz el, hiszen tudom, hogy ha kész vagy arra, hogy elmondd, akkor majd megteszed. De látom, hogy ez a valami fontos, és bánt téged, és én és a srácok is aggódnak miattad.

Próbáltam mosolyt színlelni, még akkor is, amikor tudtam, őt úgy sem verhetem át.


Harry



Mosolygott. Megint az az összetéveszthetetlen, hamis mosoly.
Az arcát fürkésztem, és vártam, hogy szóljon. Idegességemben az ajkaimat rágtam.
Még mindig semmi.
Hallgatott, a fejét lehajtotta, és sóhajtozott. Akárhányszor beszédre nyílt volna a szája, és rám nézett, meggondolta magát, és elkapta a tekintetét.
Már kezdett zavarni, amikor végre megszólalt.
- Ömm... - nyögte.
- Igen, Boo Bear? - ösztönző pillantásokat küldtem felé, bevetettem a lehengerlő mosolyom és a kiskutya szemeket. Majdhogynem nyüszítettem.
- Ne nézz így! - nevetett, majd farkasszemet néztünk.
- Miért? - igyekeztem még hatásosabban alakítani.
- Mert... - nem fejezte be a mondatot, egyre csak közeledett felém, én pedig nem sejtettem, mit akarhat.
Kérdőn néztem rá.
Akkor leterített az ágyra, és rám ugrott. Tudta, hogy mennyire csikis vagyok, és a gyengepontjaimat is ismerte.
Kezeimmel próbáltam lelökni magamról, de szorított a tartásán, és arcát a nyakamba tolta.
Hiába rugdalóztam, nem engedett, én pedig kezdtem fáradni, de nem tudtam abbahagyni a nevetést.
- Szállj le rólam! Ne! Hagyj! - kapkodtam a levegőt, eltoltam magamtól.
Felkelt rólam, mellém feküdt, majd a jobb kezére támaszkodott. Könnyes szemekkel néztem, ahogy a haját igazítja.
- Ezért - rám villantotta tökéletes mosolyát.
- Gonosz vagy.
- Én? Soha - nevetett, és kifésült egy tincset az arcomból.
- Khm... Köszönöm - mondtam zavarodottan, látva az arcán ülő vigyort. - Elfáradtam.
- Aludjunk.
Ajkait összeszorította, szemöldökét felhúzta, és mosolygott. Imádtam ezt, akárhányszor így csinált, el tudtam volna olvadni tőle.
Értem, miért vannak oda érte annyira a lányok.
Bólintottam, azután hátat fordítottam neki, ő pedig magunkra húzta a takarót, és átkarolt. Éreztem a lélegzetét a nyakamon... Túl gyakran.
- Jól vagy? - fordultam felé, de nem kaptam választ. Elaludt. Vagy csak jól színlelte.
Elhelyezkedtem, majd pár pillanat múlva engem is elnyomott az álom.

Mikor felébredtem, Louis nem volt mellettem. Lehet, hogy rosszul lett? Körbenéztem, de nem találtam sehol.
Úgy döntöttem, túl lusta vagyok megkeresni. Vártam öt percet, majd elindultam a konyha felé.
Ő már ott tevékenykedett, az illatok pedig felém szálltak. A hasam megkordult.
- Jó reggelt! Rántotta és bacon, megfelel?
- Gondolatolvasó vagy, Lou - vigyorogtam, aztán átkaroltam a vállát.
- Kaja! - kiáltott Niall belépve az ajtón, majd a többiek is sorakoztak utána.
Zayn a szemét dörzsölte, ezért nem vette észre az egyik széket, és hasra esett benne, mi meg próbáltuk nem kiröhögni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Csendben megreggeliztünk. Louis kacéran mosolygott rám, miközben az asztal alatt ismerkedtek a lábaink.
Alig bírtam a nevetéstől, hogy ne köpjek ki mindent, ami a számban volt.
- Mi lenne, ha délután beülnénk egy filmre? - vetette fel az ötletet Liam. - Persze, ha van kedvetek. Játszanak egy nagyon jó vígjátékot.
- Benne vagyok - mondtam jókedvűen, és a többiek is csatlakoztak.

A délelőtt gyorsan elment, a kanapén ültünk mind, és Twittereztünk. Jobb lábamat átvetettem Louis-én, és belemerültem a telefonom babrálásába.
Készíttettem egy képet rólunk Niallel, majd feltöltöttem Instagramra "Babycakes..." címmel, hadd visítozzanak a rajongók. Odavannak Larry Stylinsonért.


Louis



A délelőttöt mindannyian végig kockultuk, meglepetést csak Harry okozott, mikor - azt hiszem - határozottan nem baráti pozícióban ülve készíttetett rólunk képet, majd tette fel az internetre.
Igen, erre gondolhattam volna előbb is. A pusztán baráti kapcsolat megőrzése nagyon jó ötlet, ám az én kapcsolatom, a már majdnem az ölemben ülő göndörrel, nem éppen baráti, azt leszámítva, hogy az.
Ezt aztán jól megmondtam - rejtettem arcom a tenyerembe.
- Lassan készülődni kéne... - jegyezte meg Liam.
Egyetértően bólintottam, és finoman arrébb segítettem Harry engem mozgásban korlátozó végtagjait.
- Boo Bear? - hallottam nevemet kérdésként.
Visszafordultam felé, és úgy néztem rá. Úgy, hogyha egy rajongó meglátott volna, rögtön lenne bizonyítéka, hogy Larry Stylinson valódi.
Mosolyogva rázta meg a fejét.

Az ember azt hinné, eljutni a moziba, és beülni egy filmre egyszerű. Ez az elképzelés megcáfolódott, méghozzá egy éhenkórász gyomrának korgásának pillanatában.
A teremben már sötét volt, csak bukdácsolva találtuk meg a helyünket. Mindenütt rosszalló tekintettel méregettek minket, mi meg próbáltuk visszatartani a belőlünk kikívánkozó hangos nevetést.
Zayn találta meg a megfelelő széksort, így ő ült legbelülre, Harry követte, őt pedig én. A másik oldalamon Niall foglalt helyet, és Liam zárta a sort. Tekintetemet a filmre szegeztem, majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Zayn felém és Hazza felé hajolva suttog valamit félhangosan.
- Én ezt nem bírom - mutatott a háta mögé.
Egy egymás szájában kutakodó pár volt az, egy fiú és egy... nos, fiú.
A göndör hajúra néztem, és nem értettem sunyi mosolyát.
- Nem bírom a melegeket... - folytatta a fekete hajú.
A következő másodpercben Harry már mozdult is felém, aztán egyszerűen csak ölelt, és bújt.
- Mi van? Ugye ezt nem gondoltad komolyan? - nézett játszott felháborodással Zaynre.
Ő csak rosszallóan forgatta meg szemeit, mi pedig szakadtunk a röhögéstől. Éreztem, ahogy az engem ölelő fiú nyakamba temeti arcát, így próbálja elrejteni vidámsága hangjait.
Na ez nekem már sok...
Aztán elengedett, én pedig elvettem Nialltől a popcornt, hogy eltereljem a figyelmem - amit jegyezném meg, amúgy ötünknek vettünk, de már a fele hiányzott.
Harry marokkal nyúlt bele, akárcsak én, nem túlzottan zavart, hogy hullott össze-vissza. Figyelmem ismét a filmé volt, ami meglepően tetszett.


Harry



Zayn megjegyzése után úgy gondoltam, viccelődöm még egy kicsit. Belenyúltam a popcornos dobozba, tartalmát a számba tömtem, majd újból Louis-hoz bújtam, és ölelkeztünk, mint egy szerelmespár, ezzel nem csak a fiúk, hanem a mozivásznat kíváncsian figyelő emberek figyelmét is felkeltettük.
Nem érdekelt különösebben, hiszen mögöttünk épp két fiú nyelve birkózott, mellesleg Louis a legjobb barátom. Ezt senki sem veszi komolyan.
Ha pedig esetleg felismer minket valaki a moziban, holnapra tele lesz a média Larry-vel, ami csak jó a bandát és a népszerűséget tekintve.
Louis végig furán viselkedett, amíg bohóckodtam vele. Úgy nézett rám, mint akit megölne a szemeivel, ha ez lehetséges lenne.
Az utolsó jelenetek voltak hátra, sejtésem szerint. Lou arrébb lökött, lehámozva ezzel kezemet az oldaláról.
- Rosszul vagyok, ki kell mennem a mosdóba... - azt hiszem, ezt nyögte ide, majd felállt, és kiszaladt a teremből.
Ijedt tekintettel néztem utána, majd a fiúk rám. Nem értettem, mi történt.
Semmit sem értek már...
- Mi volt ez? - kérdezte felvont szemöldökkel Liam.
- Ömm, fogalmam sincs.
- Menj utána! - tolta meg Zayn a vállam a kijárat irányába.
- Mindjárt vége a filmnek, megvárom. Addig kiszellőzik a feje - nyugtattam meg őket, majd a képernyőre szegeztem a tekintetem. Próbáltam a legkisebb érdeklődést mutatni, de képtelen voltam. A lábammal doboltam az agyam kattogásának ritmusára.
Amint meguntam, felugrottam, és kifutottam a sorok közül, le a lépcsőn, el a pénztár mellett.
Kerestem a mosdóban, de nem találtam... Egészen addig, amíg nem hallottam, hogy valaki zokog az egyik fülkében.
Odaálltam elé, majd beharaptam az alsó ajkam, és kopogásra szántam el magam.
- Menj innen! - kiáltott sírva.
- Lou, mi baj? - a szívem megszakadt, hallva a hangját.
- Elrontottam a gyomrom... Nem kellett volna annyi répát ennem - sugárzott róla, hogy hazugság. Kényszeresen, hisztérikusan nevetni kezdett. Nem hallottam ilyet tőle az X-Faktor óta. - Jól vagyok.
- Megvárlak kinn a fiúkkal.
- Jó-jó... - alig értettem, mit motyogott.
Kisétáltam, majd kiválasztottam egy padot a jegypénztár közelében, hogy észrevegyenek a srácok, majd leültem.
Amikor kijöttek, megtaláltak, majd felém indultak. Elhelyezkedtek mellettem.
- Na? - érdeklődött Liam.
- Semmi... - tanulmányoztam a kezem. - Gyomorrontás.

Megforgatták a szemeiket, majd rám néztek, arcukra egy idétlen félmosolyt erőltettek.
Ők sem vették be...
- Ki éhes? - kérdezte a szőke. Meglepően jó érzéke van ahhoz, hogy mindent a megfelelő pillanatban mondjon.
- Elkísérlek - vállalkozott Zayn kézfeltartással, majd néztem, ahogy ott hagynak minket.
- Liam... - fordultam a kanalas felé.
- Igen, Harry?
- Tudod, hogy a legjobb barátja vagyok... - a férfi illemhelyiséget pásztáztam.
Előre döntötte a fejét, amit bólogatásnak tekintettem.
- De mégsem mond semmit... Nem lehetne, hogy te beszélsz vele? Hátha... - a sírás fojtogatott.
- Beszélhetek... - tétovázott, majd sürgetően a WC felé mutatott.
Nyílt az ajtó, Louis lépett ki rajta, majd futásnak eredt...