6. Dates

Hey everyone!

Meghoztuk az új fejezetet, bár azt hiszem, a történéseknek nem igazán fogtok örülni... Ám egy percig se essetek kétségbe, a következő részben már kezdődik a játék.
Annyit szeretnék még kérni, hogy a másik blogomhoz kapcsolódó kéréseiteket és kérdéseiteket ott közöljétek, illetve nem tudom még, mikor lesz kész az utolsó fejezet, de dolgozunk rajta.
Have a nice day!

Doraa

Louis


Mikor dél körül felkeltem - alig tudtam elaludni, a gondolataim, és a tény, hogy Hazza még mindig nem ért haza, ébren tartottak -, első utam a göndör szobájába vezetett. Ő ott feküdt az ágyán kiterülve, ruhástul.
Lazán befeküdtem mellé, és közelről tanulmányoztam lehunyt szemeit, orrának vonalát, telt ajkait...
Majd egyszer csak meglepetten hőköltem hátra, amikor zöld tekintetével találtam szembe magamat - kis híján leestem az ágyról. Ő utánam nyúlt, és kezemnél fogva visszarántott, ám ezzel még közelebb kerültem hozzá. Most eszméltem csak rá, hogy ha nem ébred fel, akkor nemes egyszerűséggel  megcsókoltam volna.
Akkor pedig ellökött volna, le az ágyról, aztán pedig kihajított volna a szobából. És most a folyosón ülnék, fájó végtagokkal. Hálát adtam az égnek, hogy nem aludt tovább, miközben ő nevetett.
- Álmos vagyok... - közölte.
- Akkor én megyek is... - kezdtem el kikászálódni mellőle, de ismét visszarántott.
- Maradj! - morogta, mire most én nevettem el magamat.
- De én igazából... - kezdtem bele, ám a szavamba vágott.
- Másnapos vagyok, ne kötekedj velem!
Az arcomon ülő vigyor csak még szélesebb lett.
- Rendben - nyugodtam bele sorsomba.
Magamban azért még hozzátettem, hogy persze, mindig is szerettem magamat kínozni. Harry átölelte a derekam, és már biztos voltam abban, hogy nem bírom tovább ép ésszel, ha a teste hozzám simul. Érinteni akartam, és csókolni, és...
Szabadulnom kell, most.
- Pedig épp arra gondoltam, hogy mennyire jó is lenne, ha a legjobb barátomnak ágyba hoznám a reggelit... - morfondíroztam félhangosan, mire azonnal elengedett. Néha, ha jó kedvünk van valami miatt, meg szoktuk lepni egymást ilyen módon.
- Szeretem a palacsintát... - jegyezte meg, én pedig megértettem a célzást.
Miután elkészítettem a kért ételt - csak a felét égettem oda -, tálcára pakoltam, és bevittem a szobába. Harry ugyanabban a pozícióban feküdt, mint amikor kimentem, talán csak a jobb karját rakta arrébb egy kicsit.
Ettünk, nevettünk, mialatt a TV-ben valami bugyuta szerelmes film ment, amit Hazza tett be - ragaszkodott hozzá.
Aztán pár órával később csörgött a telefonja, ő pedig elvonult beszélni, hogy ne halljam. Sose szokott ilyet csinálni. Biztos valami fontos...
Aztán még fél órával később készülődni kezdett, és öt órakor távozott, bármiféle magyarázat nélkül, csupán annyit mondva, hogy majd jön. Egy dolog azonban kissé zavart: sokkal jobban kicsípte magát, mint amennyire egy egyszerű délutáni találkozóra kellett volna.



Harry


Louis-val töltöttem az egész délutánt. Nagyon jól szórakoztunk, ám ezt félbeszakította a telefonom csörgése. Az éjjeliszekrény felé nyúltam, majd a képernyőre pillantva megállapítottam, hogy Emma hív. Felálltam Lou mellől, és kimentem, hogy még véletlenül se hallja, miről beszélünk.
Felvettem, és hangját meghallva elöntött a szorongással teli izgalom. Látni szerettem volna, nagyon hiányzott.
Megbeszéltünk egy randit hat órára, én pedig úgy döntöttem, bemutatom a srácoknak, mivel legutóbb nem volt rá alkalmam.
Miután letettük a telefont, visszamentem a szobába, a szekrényem elé álltam, majd nagy nehézségek árán kiválasztottam a ruhám... Louis mindeközben értetlenül bámult, és próbált a TV-re koncentrálni. Csodálkoztam, hogy nem kérdezte meg, hová készülök, bár biztosan sejtette. Fél órát töltöttem a fürdőszobában, zuhanyoztam, borotválkoztam, majd amikor úgy döntöttem, kész vagyok, felöltöztem és elindultam.
Útközben betértem egy kisebb ajándékboltba. Hosszas válogatás után találtam egy plüss cicát - ami nekem nagyon tetszett -, és megvettem. Nincs túl nagy érzékem hozzá, de a lányok szeretik a ilyet, én pedig a macskákat.
A háza elé érve letettem a táskát a hátam mögé, majd bekopogtam. Két perc után ajtót nyitott, azután üdvözlésképp a nyakamba vetette magát. A szívem majd' kiugrott. Szorosan magamhoz vontam, beszívtam haja illatát. Arcát a kezeim közé fogtam, és az ajkaira tapadtam.
- Szia - nyögtem, amint levegőhöz jutottam.
Belemosolygott a csókba. Hátrébb húzódtam tőle, hogy szemügyre vehessem.
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm - pirult el. - Hová megyünk?
- Úgy gondoltam, elviszlek hozzánk. A legutóbb nagyon udvariatlanok voltunk, nem is ismernek téged.
Beleegyezően vigyorgott, majd bezárta az ajtót, én pedig lehajoltam a meglepetésemért.
Próbáltam minél észrevehetetlenebbül megoldani, de kiszúrta.
- Mi az ott a kezedben? - kíváncsiskodott.
- Óóó, ezt csak... neked hoztam - nyújtottam felé az ajándéktáskát.
- De aranyos vagy, nagyon tetszik.
Megpuszilt köszönetképp, majd belém karolt, és sétálni kezdtünk. Én kérdeztem, ő pedig mesélt magáról, és örültem, hogy egyre jobban megismerem.
Mielőtt beléptünk volna a lakásba, megtorpantam, és gondolkodni kezdtem.
- Figyelj, te csak lazulj el, és nem lesz semmi baj - nevettem. - Majd én vigyázok rád.
Az arcára rögtön kiült a zavartság, ami az ajtón belépve szertefoszlott. Nem találtunk lenn senkit.
- Liam, Louis, Niall! - ordítottam az emelet irányába, de nem érkezett válasz. - Ülj csak le - utasítottam kedvesen Emma-t.
- Itt vagyunk - vonszolta le magát Liam a lépcsőn, majd Niall szőke feje is felbukkant mögötte.
- Sziasztok - Niall arcán letörölhetetlen vigyor ült.
Emm bemutatkozott nekik.
- És Lou? - érdeklődtem.
- Elment itthonról, de nem mondta, hova - válaszolt Liam.
Vágtam egy grimaszt, ezzel teljesen lezárva a témát. Készítettem vacsorát, aztán körbevezettem a vendégemet, de a szobámat hagytam utoljára. Leültünk az ágyamra, és beszélgettünk, amivel hamar elment az idő.
- Nekem most mennem kellene... - szólalt meg a lány a karjaim közt.
- Nem maradnál éjszakára? - kérleltem.
- Nem, nem szabad - forgatta a fejét.
- Akkor hazakísérhetlek?
- Fogok egy taxit - mosolygott.
- Biztos?
- Teljesen - nyugtatott meg.
Megcsókoltam, majd lementünk, és kikísértem. Megvártam vele, amíg az autó a házunk elé ért. Elbúcsúztunk, és néztem, ahogy elmegy...



Louis


Alig hogy Harry elment, a telefonom máris megcsörrent, kiszakítva ezzel értelmetlen gondolataim sokaságából. Meglepődve emeltem fülemhez a készüléket.
- Igen?
- Szia. Hogy vagy? Mi történik mostanság a...
- Eleanor - szakítottam félbe. - Mit akarsz?
Nem akartam vele bunkó lenni, csak nem voltam a legjobb formában. Szerencsémre ő ezzel az együtt töltött idő után tisztában volt, mindig is kihallotta hangomból a feszültséget. Nyugodtan folytatta.
- Arra gondoltam, ha van kedved találkozhatnánk. Mondjuk megihatnánk egy kávét...
- Mikor?
- Egy óra múlva?
- Tökéletes. A szokásos helyen egy óra múlva - erősítettem meg, majd egy-egy szia után letettem a telefonom.
Eleanorral békésen váltunk el. Nem volt sem vita, sem ajtócsapkodás. Részemről azt hiszem, egyszerűen csak elmúlt a tűz... Vagyis csak más iránt kezdett el lángolni.
Miután egy szép délután kávét iszogatva mindezt elmeséltem neki, ő is egyetértett. Így aztán mosolyogva egyeztünk meg, hogy amint kilépünk a már-már törzshelyünkké váló, kis, otthonos hely ajtaján, az útjaink elválnak. Még emlékszem az apró búcsúcsókra, amit az ajkaimra adott. Nem éreztem semmit, nem volt sem villámcsapás, sem pillangók, egyszerűen csak a mögöttünk lévő közös múlt jutott eszembe.
Azóta nem is nagyon találkoztam vele, hiszen sosem hittem a szakítás után barátság mesében. Ám ha magunkra gondolok, talán el tudnám képzelni.

Mikor odaértem, El már ott várt, és meleg, baráti öleléssel üdvözölt. Amíg rendeltünk, majd leültünk, egyikünk sem igazán szólalt meg. Aztán belekortyoltam a kávéba, és ömleni kezdtek belőlem a szavak. Az elmúlt hetek történései. Ő pedig a megnyugtató, és kedves mosolyával hallgatott. Mindig is figyelt rám, úgy tudott hallgatni, és megérteni, mint senki más, akit ismerek. Ezt szerettem benne, többek közt.
Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy Harryről beszélek neki, meg a titkos érzelmeimről, ám egy csepp meglepettséget sem tudtam leolvasni az arcáról. Inkább úgy festett, mint aki mindig is sejtette.
- Louis... Ha mindezt valóban komolyan gondolod, akkor lépned kell... - jelentette ki.
- Tudom... De mégis mit? Több, mint két év barátság után csak álljak elé, és közöljem, hogy belezúgtam, mint ló az árokba? - keseredtem el.
- Hát ha azt akarod, hogy fejvesztve meneküljön előled...
- Nem, de... Semmi ötletem.
- Lou... Csak szépen lassan... Ha őt akarod, meg kell hódítanod, mint bárki mást. Biztos, hogy nem vagy számára közömbös...
Azt hiszem, ekkor fogalmazódott meg bennem a tökéletes terv.

Mikor hazaértem, egyszerűen mindenre elszántnak éreztem magam, és különlegesen boldognak. Talán az elém táruló jövőkép reményétől.
Harryt a tévé előtt találtam meg, a kanapén aludt. Fogtam magam, és ráültem, mire felnyögött.



Harry


Aludni próbáltam, amikor hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó. Valaki sóhajtott egyet, közelebb lépkedett, majd teljes súlyával rám nehezedett - Louis... Gondolataimnak hangot adva nyögtem egyet.
- Lou... kérlek - nyöszörögtem.
- Mire? - nevetett.
A szemeimet törölgettem, hogy jobban láthassam a vidám ábrázatát, majd egy határozott mozdulattal az oldalamra fordultam, lelökve ezzel őt a földre.
- Már semmi... - mosolyogtam édesen, és visszafordultam.
- Na már, ne csináld ezt! Nem látod, hogy épp kommunikálni szeretnék? - erőlködött.
Erőt vettem magamon, és felültem, Louis pedig ledobta magát mellém. Lábait az ölembe vetette, majd kényelembe helyezte magát.
- Mi a helyzet? - érdeklődött.
- Hiányoltalak este - húztam el a szám.
- Sajnálom, Eleanorral találkoztam.
Meglepett arcomat látva elkezdett magyarázkodni.
- Felhívott, hogy találkozzunk. Elmentünk a kedvenc kávézónkba és beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam. Nem is tudtam eddig, hogy mennyire hiányzott.
- Tehát újrakezditek? - szólaltam meg kis kihagyás után.
- Nem, dehogy. Mondtam, hogy már semmit sem érzek iránta. Csak egy baráti találkozó volt - mosolyodott el. - És te merre jártál ma, báránykám?
Épp mesélni kezdtem volna a randimról, amikor csörögni kezdett a telefonja. Csípőjét fellökve benyúlt a nadrágzsebébe, előhalászta a mobilját, és felvette. Bocsánatkérően rám pillantott, majd beleszólt.
- Szia, El... Dehogy zavarsz, mondd csak.
Azzal felállt, és felment ez emeletre. Még hallottam, ahogy becsukta a szobája ajtaját. Az egész lakásra csend borult. Kerestem egy paplant, azután alsónadrágra vetkőztem, és lustaságra hivatkozva lefeküdtem a kanapéra. Betakaróztam, majd pár pillanattal később már el is nyomott az álom.