8. (Almost) Second

Sziasztok!

Meghoztuk az új részt, és habár kihagytunk egy röpke hónapot - amit ráfogunk a nézeteltéréseinkre, és az együtt töltött csodás őszi szünetre -, reméljük, hogy kárpótolunk titeket. És nagyon unom már, hogy minden fejezet így kezdődik... :D 

Jó olvasást!

Sanyi

Louis

Reggel Harry mellett ébredtem, karjai szorosan öleltek. Végignéztem rajta, miközben még mindig az álmom hatása alatt álltam.

Szép álom volt. Ott voltam én, és ott volt Harry is. Talán valami erdőben, vagy parkban... Emlékszem a fára, ami alatt feküdtünk. Nem történt semmi különleges. Csak néztük a fa levelei között átszűrődő fényt, és szorosan fogta a kezem, miközben mesélt valamit. Mindig is szerettem hallgatni a hangját. Megnyugtat.

Aztán ahogy kezdtem magamhoz térni, jöttem rá, hogy a tegnap esti utolsó emlékem az, ahogy mérgesen elvonul, bezárkózik a szobájába, én pedig tehetetlenül ülök a földön az ajtaja mellett. Egészen biztos, hogy nem engedett be... Hogy kerültem ide?

A kusza göndör fürtök helyett az órára pillantva jutott eszembe, hogy nincs időm ezen gondolkodni. Kipattantam az ágyból, és miután gyorsan összeszedtem magam, kiosontam a házból.

Mi is legyen? Miket szoktak ajándékozni? - gondolkodtam, miközben már az utcán sétáltam. A virág egyszerű volt, és kézenfekvő... Mit adjak most?

Hirtelen ötlettől vezérelve tértem be a sarkon lévő kis ABC-be. A csokoládés polc előtt álltam meg tétovázva, ám amint végignéztem a választékon, rögtön megtaláltam a megfelelőt. Három csomag Twixet a kezembe véve sétáltam a pénztárhoz, majd fizetés után futottam haza.

Nem éppen a legtipikusabb meglepetés, de a sikerében nem kételkedtem. Rájöttem, hogy hatalmas előnyt jelent számomra, hogy jobban ismerem Harryt, mint a saját tenyeremet. Pontosan tudtam, mit szeret, és mik a kedvencei. Ki ne lenne oda azért, aki a kedvenc csokijával ébreszti?

Hálát adtam az égnek, amiért lakótársam még aludt, amikor hazaértem. Ismét kerestem egy papírdarabot a tegnaphoz hasonlóan. Néhány perc elmélkedés után csak annyit írtam rá: "Legyen szép napod!", majd lakótársam ágyára helyeztem az édességgel együtt.

Ezt követően fürödtem, átöltöztem, mindennapi természetességgel, majd mint aki jól végezte dolgát, levágódtam a kanapéra. Ebben a percben csengettek.

Az ajtót kinyitva eléggé meglepődtem. Egy számomra ismeretlen lány állt velem szemben, oktalanul és idegesítően széles mosollyal az arcán.

- Szia, Emma vagyok, Harry-hez jöttem - nyújtott kezet.

Kételkedve fogadtam el a kézfogást, ő pedig azt követően lazán elment mellettem, és egyből besétált a göndör hajú hálószobájába.

Harry

Félálomban az oldalamra fordulva észrevettem, hogy Louis időközben eltűnt mellőlem, kezem erőtlenül zuhant az üres helyére. Zsibbadtak a végtagjaim, tágra nyílt szemeimmel a plafont pásztáztam. Ekkor hallottam, hogy valaki kopogás nélkül benyit a szobámba. Úgy véltem, a répaimádó jött vissza, ezért ügyet sem vetve rá folytattam a tevékenységem, és vártam, hogy bebújjon mellém a takaró alá.

Oldalra fordítva a fejem Emma kíváncsi tekintetével találtam szembe magam. Ijedten ugrottam fel, majdnem megfejelve az ágyam mellett térdelő lányt. Zörgést hallottam a padló felől, amint félrehúztam a takaróm.

- Jó reggelt, álomszuszék - suttogta, majd egy puszit nyomott borostás arcomra.

- Te hogy kerülsz ide?

Éreztem, ahogy meglepettségem kiül az arcomra. Megfogta a kezem. Gondolkodtam, hogy felkeljek-e, ám nem emlékeztem, hogy éjjel levettem-e az alsónadrágom.

- Úgy gondoltam, még áll az a múltkori ajánlatod - mosolygott, közben a szőnyeget kezdte bámulni. - Ne mondd, hogy nem tudtad, hogy jönni fogok.

- Mire gondolsz? - értetlenkedtem, mire lehajolt.

Felemelt a földről egy kis kék cetlit, és egy arany színű csomagot. Majd még kettőt.

- De aranyos vagy, szeretem ezt a csokit - ugrott a nyakamba, mire én átkaroltam.

Kivettem a kezéből a papírdarabot, és elolvastam.

"Legyen szép napod!" felirattal köszöntött valaki, és a kedvenc édességemmel. Ehhez nekem túl korán van - gondoltam.

- Ja, ömm, igen, izé... Neked vettem - hagytam rá, majd szájon csókoltam.

- Köszönöm - vigyorgott. - Tehát áll még az a randi?

- Persze, persze. Felöltözöm, és indulhatunk is.

Bólintott, és egy bájos mosoly jelent meg az arcán. A kezére támaszkodva felállt, aztán táncmozdulatokhoz hasonló léptekkel kiment. Csak néztem, és próbáltam összerakni a képet a fejemben. Sehogy sem ment...

Az ágyból kimászva bebizonyosodott a félelmem, miszerint meztelenül aludtam el. A fürdőszoba tükrében megcsodáltam magam, azután a mosdókagyló fölé hajolva megmostam a fogam. Miután végeztem, a komódomhoz sietve előkaptam egy fehér boxert, és fintorogva magamra erőszakoltam - jobb szeretem a szabadságot. A szekrényből kezembe akadó ruhákat összepárosítottam, majd azokat is felvettem, és követtem az imént távozó lányt.

Louis

A fejemben száz és száz kérdés kavargott egyszerre, amikor a lány eltűnt Harry szobájában. Jobb híján visszasétáltam a nappaliba, és törökülésben helyet foglaltam a kanapén. És vártam… És vártam. Ha ők most... Akkor én...

Ez a gondolatmenetem szerencsére itt ért véget, amikor az ismeretlen, sosem említett - lehet, hogy meg kellett volna jegyeznem a nevét - csaj egyszerűen lehuppant mellém.

Rá néztem, ám ő mással volt elfoglalva.

A Twix csokit - amit én Harrynek szántam - lassan nyitotta fel, jó párszor újra kellett próbálnia, annyit bénázott. Végül aztán sikerült hozzájutnia az édességhez - ami nem az övé-, jóízűen harapott bele, majd kis híján csámcsogni kezdett rajta. Eddig bírtam.

Felpattantam, és beviharzottam a szobámba.

Az első dolgom volt felhívni Eleanort, és elpanaszolni neki mindent. Már pusztán azzal is segített, hogy meghallgatott.

Azután rávettem a fiúkat, hogy csináljunk valamit közösen, mielőtt este próbára kell mennünk. Számos fantasztikusan intellektuális, vagy éppen határozottan unalmas program ötlet után végül a Nando'sban kötöttünk ki - pusztán azért, mert fél óra után meguntuk a szőke nyavalygását.

Láttam Liamen, hogy tisztában volt azzal, hogy valami nyomja a lelkem, ám szerencsémre eddig még nem kérdezett rá.

- Na és hogy álltok mostanában a kapcsolatokat illetően? - kérdezte Niall, miközben kajadarabok hullottak a szájából. - Zayn, tart még a rózsaszín felhő?

- Persze - vigyorodott el a fekete hajú. - Bár néha a sok szennyestől, és hatalmas rumlitól a lakásban nem látszik...

Ezért szerettem a One Directiont, vagyis a barátaimat. Bármikor, bármilyen körülmények közt meg tudnak nevettetni.

- Liam? Találtál már valaki gyönyörűséget, aki megérdemli a rengeteg szeretet? - vetette fel a szüntelenül csámcsogó srác.

Végignéztem az asztalon, a lehulló kajadarabok lassan beterítettek körülötte mindent.

A kérdezett tekintete egy pillanatra elködösült, majd ismét visszatért a belőle áradó életkedv a tekintetébe.

- Tudod, én még...

- Na, ne mondd... Az már hónapokkal ezelőtt...

- Niall! - emeltük fel hangunkat Zaynnel egyszerre.

- Semmi baj, srácok... - mosolygott Liam, majd folytatta az evést, amit az előbb abbahagyott. Még mindig nem dolgozta fel a Daniellel való szakítását.

Aztán rám nézett, és én már éreztem a vesztemet.

- Mondd csak, Louis, neked hogy-hogy már ilyen régóta nincs senkid? Vagy nem is keresel?

A fejemben ekkor futott át az összes káromkodás, amit valaha ismertem. Nem is tudtam, hogy ilyen gazdag a szókincsem...

Harry

Emma és én elhatároztuk, hogy a napot vásárlással töltjük, így boltból-boltba járva szórtuk a pénzünket, legtöbbször felesleges dolgokra, vagy épp olyanokra, amiket maximum egyszer használunk. Ám az egyik üzletben találtam magamnak egy kék kardigánt, amit már akkor a kedvencemnek nyilvánítottam.

Jó pár óra és rengeteg pénz után még mindig a sorok között ingáztunk. Ujjaimat az övéi köré fontam, és követtem.

Amikor a póló részleghez értünk, megállt, majd felém fordulva egy puszit nyomott a számra. Elmosolyodtam, és visszacsókoltam. Kezeimmel pedig a hátát, majd a derekát simogattam. Szorosan magamhoz húztam, mire a légzése felgyorsult, és erőteljesebben csókolt.

Telefoncsörgés szakított félbe. Elengedtem, hogy megkereshesse a mobilját, de az - mint feltételeztem - majdnem a táskája legalján volt.

- Nők... - forgattam a szemem rosszallóan, és elfojtottam egy vigyort.

- Psszt! - csapott rá a kezemre, amivel épp segíteni készültem. Miután megtalálta a készüléket felvette, és félre vonult. Míg beszélgetett, én nézelődtem. Emma közben visszatért, és láttam, hogy valami nincs rendben.

- Figyelj, el kell mennem... - nem nézett a szemembe, végig a cipőjét bámulta.

- Ki hívott? Mi történt? Baj van? - aggodalmaskodtam.

- Semmi komoly, csak beszélnem kell valakivel... Nem lenne gond, ha most elmennék? 

- Miért nem mondod el, hogy ki az? - vontam kérdőre.

- Mert lényegtelen, hidd el - mosolygott.

- Menj, de ha baj van, hívj.

- Imádlak.

Megpuszilt, majd a kosarat kivette a kezemből, és a pénztárhoz vezetett. Fizettünk, és a bejáratnál elváltak az útjaink.

Hazafelé sétálva végig azon agyaltam, vajon miért léphetett le, és hogy felhívjam-e.

Mire a lakásunkhoz értem, már késő volt, így nem számítottam rá, hogy akárkit is ébren találok.  A kulcsot elfordítottam a zárban, aztán beléptem az ajtón. Nem láttam el az orromig sem, eloldalaztam a lámpakapcsolóig, de hiába nyomkodtam, nem történt semmi.

Ezután zajra lettem figyelmes a kanapé felől. Úgy gondoltam, a srácok próbálnak szívatni. Tapogatózva eljutottam a legközelebbi válaszfalig, majd az ülőalkalmatosság mögé osontam. Belefúrtam az arcom az ülő idegen nyakába, majd egy határozott mozdulattal ráugrottam, és teljes testsúlyommal ránehezedve löktem le a fotelból. 

Louis nyögését hallottam az ágyékom környékéről, mire elkapott a röhögés. A könyöke az oldalamban volt, az egyik lába pedig a nyakamban, de én nem zavartattam magam, továbbra is rajta feküdtem, és nevettem. Megfogta a lábam, és lelökött magáról, én azonban nem tágítottam, ráültem a hasára, és fölé hajoltam.

- Mi a hézag, hapsikám? - kuncogtam.

- Ha-ha-ha, vicces vagy.

- Te meg ünneprontó - vágtam vissza.

- Kiborítottad a jégkrémem - mordult idegesen.

- Csak nem vagy szomorú? 

Beletúrtam a hajába.

- Nem... Áramszünet van, és féltem, hogy megromlik.

Erre ő is nevetni kezdett.